Előadóművész

1982-ben kisgyermekként kezdtem pantomimezni édesanyám, Karsai Gizella CSIP Együttesében. 1994-ben megnyertem a Ki mit tud? színpadi játék kategóriáját, egy évre rá pedig hivatásos előadóművészi működési engedélyt szereztem. Főként szólistaként tevékenykedtem, első szerzői önállóestemet Virággá mentem… címmel évekig játszottam országszerte.

1998-tól 2004-ig dolgoztam a Melange Pantomimtársulással. Az itt töltött időhöz olyan fontos előadások és események kötnek, mint A kopasz énekesnő Mrs. Smith szerepe 3 évadon át a Thália Színházban; a Magyar fintor főszerepe Strasbourgban, vagy a JELENetek a múltból és a jövőből összeállítás, amelynek etűdjeit számos alkalommal játszottuk itthon és külföldön egyaránt.

A következő években a tanításnak, alkotásnak és szakmai fejlődésnek szenteltem az időt. Bemutatkoztam író-rendezőként is a Csehov művei nyomán született SZÁSA című „prózai mozgásszínházzal”, amely azóta is „szívem egyik csücske”. Ezek mellett újabb felkéréseket kaptam: Cipruson turnéztam a Tánc az is… – nőalakok földön, égen szóló darabommal, és prózai szerepeket játszottam az Átkozott tehenek és a richard2nixon produkciókban, amelyeknek megbízott mozgásrendezője is voltam.

2009 és 2015 között a Mimage Pantomim Színház és Stúdió művészeti vezetőjeként tevékenykedtem. Ez időszak számos emlékezetes momentuma közül a legkiemelkedőbb számomra az Aki elindult produkció volt, amelyet közel 30 tanítványommal (gimnazistáktól a professzionális előadókig) játszottunk közösen nagy sikerrel.

Jelenleg, mint előadóművész, szólistaként dolgozom, illetve más színházi műfajok, művészeti ágak képviselőivel közösen gondolkodva, alkotva. Szakmai életem többi részét pedig a mozgásrendezés és különböző célú tréningek kidolgozása és vezetése alkotja.