Vélemények, visszajelzések

Ma már felnőtt fiam 9 évesen választotta a felkínált szakkörök közül a pantomimet, amelyet Karsai Veronika vezetett. Olyan érdeklődése, képességei bontakoztak ki a programban töltött évek alatt, amelyeket addig nem vettünk észre. A színház azóta is fontos számára. Emlékszem, Veronika még a focimeccsére is eljött – az egész gyerek fontos volt számára, nem csak a „szakkörös, színházi” része. (Rubin Veronika, pedagógus)

Emlékszem a pantomim órákra, és az előadásokra, amikre készültünk! Olyan sokat kaptam ezektől, nem is gondolnád! Szerencsésnek érzem magam! És örülök, hogy ezt csinálod, és más is részese lehet! (Trimmel Krisztina, alsós korában növendék, ma orvos)

Minden képzeletet felülmúlt a tréning! Nagyon jól éreztem magam, feloldódtam, pedig iszonyatosan paráztam előtte…. nagyon köszönöm!!! A tanári jelenlét, a pozitív hangulat és a szakmaiság is csúcsszuper! Biztonságban éreztem magam és számomra ez nagyon fontos! Nagyon hálás vagyok a facebook hirdetésnek és persze Veronikának is! 🙂 (Szentgyörgyváry Laura, előadóművész, népi ének tanár)

Teljesen kikapcsolt, pedig a legnehezebb dolgokat tartogatta számomra: új embereket ismertem meg, új élményeket éltem, és a határaim feszegettem. Olyan dolgokat tettem, amikről azt hittem, nem vagyok képes és lám… Tévedtem. Megérte? Határozottan! 🙂 (Dusza Anikó, informatikus, hastáncos)

Soha nem hittem volna, hogy felnőtt csoportban ekkora élmény pantomimezni, közösen játszani. Sok tévhitemet kipukkasztotta Veronika a két nap alatt. Hatalmas erőt merítettem a tapasztaltakból, azon túl, hogy önismeretből és „szakmázásból” igen nagy kihívás volt a tanfolyam, a csoportos és kiscsoportos feladatok is becsületesen átmozgattak. Nagyon hálás vagyok Veronikának, amiért lehetőséget teremt arra, hogy a színház varázsában megmártózva mindenféle emberek önfeledten játszhatnak együtt. Ajánlom mindenkinek, igazán mindenkinek.” (Barabás Réka, előadóművész)

Hatalmas pedagógiai érzékkel megáldott művész, Veronika, aki a bátraknak szárnyakat adott a félszegeket pedig bátorítani tudta. Mindenki egyformán jónak érezte magát! Aprólékosan megtervezett haladással, változatos és érdekes tematikával mutatta meg a pantomim erejét és örömét. Kőkemény munka, hatalmas öröm, művészi élmény várt ránk. Végre újra gyerek lehettem, végre újra játszhattam! (Matus Éva, gyógypedagógus)

Óriási élmény volt részt venni a kurzuson! Veronika ritka felkészültséggel jött az órákra, ezen felül pozitív személyiségével olyan légkört teremtett, amelyben mindenki egyformán felszabadulhatott, ezáltal csakis a munkára és az élményre koncentrálhatott. Mindenkinek jó szívvel ajánlom. Annak különösképpen, aki művészeti pályán szeretne dolgozni. Itt tökéletesen meg tudja tanulni, hogyan lehet szavak nélkül érzéseket, gondolatokat kifejezni a testünkkel, arcunkkal. De azoknak is szívből ajánlom, akik szimplán csak szeretnének kiszakadni a szürke hétköznapokból. Egészen fantasztikus világba csöppenhetnek Veronika óráján! 🙂 🌈 Nagyon köszönöm a felejthetetlen élményt!!! (Kecskeméti Zsuzsi, énekes, táncos)

Nagy élmény volt nekem a hétvégi kurzus, örülök, hogy részt vehettem rajta. Olyan volt mint egy távoli egzotikus országba tett utazás. (Kállai József, informatikus)

Apró gesztusokkal elmesélni egy történetet. Szavak nélkül – csak a tekintetemmel – kifejezni érzelmeket és gondolatokat. Kényszer nélkül („humorosnak kell lennem”) nevettetni. Felfedezni, hogy a testem afféle kincsesláda, amiből „bármit előhúzhatok”. Sőt, én a nyári intenzív pantomim kurzus által, valamicskét bátrabbá és magabiztosabbá is váltam. (Ijjas Tamás író, költő)

Veronika önmagában maga a csoda, ahogy tanít, meg maga a pedagógia! Nézzétek, lássátok, csináljátok! (Mészáros Eszter, nyelvtanár)

Nagyon tetszett az, hogy a jobb agyféltekét kellett használni és a térben gondolkodni, nagyon más ez, mint a hétköznapi működésmód. 
A spontaneitásnak és a kreativitásnak sok teret engedett a foglalkozás, ami nagyon felszabadító volt, jó érzés volt megtapasztalni, hogy mennyi mindenre képes az ember. (Jacsó Enikő projektasszisztens)