CSEPKE Stúdió – élménygyűjtő színjátszás zárkózott gyerekeknek (is) szavakkal és mozgással a 15. kerületben
Feltöltődés, bátorodás, kibontakozás, fejlődés egy elfogadó közösségben – vezetésemmel.
A heti rendszerességű csoportba jelenkezni folyamatosan lehet (link alább), csatlakozni a nyári táborban vagy szeptembertől. Most nagyon készülünk az év végi zártkörű bemutatóra; a jelentkezőknek eláruljuk az időpontot és várjuk őket is szeretettel. 🙂
NYÁRI TÁBORI INFORMÁCIÓK:
Mivel töltjük majd az időt? Ismerkedünk a beszédes- és a mozgásszínház világával, s ezeken keresztül önmagunkkal. Játszunk, beszélgetünk, alkotunk, nevetünk, ismerkedünk, pihenünk…
Miért jó? Mert együtt vagyunk, fejlődünk, sikerélményeket gyűjtünk, bátorodunk, feltöltődünk.
Mit fejleszt? Testtudatot, mozgáskoordinációt, előadókészséget, beszédet, zenei érzéket, kreatív gondolkodást, önismeretet, érzelmi intelligenciát, együttműködést, önbizalmat, fantáziát. Többek között. 🙂
Időbeosztás, program: hétfőtől péntekig minden nap 9:00-16:00 óráig leszünk együtt, naponta 3 óra élményszínházi program, és sok más jó vár ránk.
HETI RENDSZERESSÉGŰ CSOPORT:
Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház, 15. kerület Budapest, Szűcs István utca 45.
Időpont: keddenként 16:30-18:00 + minden hónap második szombatja 10:00-14:00 (havi 10 óra). A keddi órák a fejlődésről és játékokról szólnak, a szombatiak az előadáskészítés és csapatépítés jegyében zajlanak.
Korosztály: 9-11 éveseknek (Érett kisebb, vagy gyermeklelkű nagyobb gyerekek esetében beszéljünk, szeretettel látom őket is! 🙂 )
Havidíj: 24.000 Ft (10 órás hónap esetén, tehát 2.400 Ft/óra. Töredék hónapoknál a havidíj arányosan csökken. Számítás: 4X4500 Ft (keddek) + 6000 Ft (szombatok).)
JELENTKEZÉS: űrlap
KIKNEK JÓ? MIÉRT JÓ?
JELENTKEZÉS: űrlap
Milyen fő technikákkal dolgozunk? Beszédművészet, drámajáték, szó nélküli színészmesterség, pantomim, gesztus-, mozgás-, zenei és ritmustréningek, helyzetgyakorlatok, improvizáció, előadáskészítés…
Szülői konzultáció díja (opcionális, a szülő kérésére): 6000 Ft / óra
JELENTKEZÉS: űrlap
Videóajánlók:
Visszajelzések – korábbi növendékek, résztvevők, szülők véleménye:
https://www.facebook.com/karsaiveronikahivatalos/photos_albums
Interjúk, ha szeretnél többet megtudni színházpedagógiai gondolkodásomról vagy pályámról: http://pantomim.hu/eletrajz/
Kapcsolat, ha kérdésed van: http://pantomim.hu/kapcsolat/elerhetosegek/
Facebook oldalam, ha kíváncsi vagy az aktualitásokra vagy a közelmúlt híreire:
https://www.facebook.com/karsaiveronikahivatalos/
Röviden magamról: Karsai Veronika vagyok – pantomimművész, rendező, tréner, drámapedagógus, teatrológus, magyartanár. Gyerekként ismerkedtem meg a színház és a filmezés (legelőször, mint CSEPKE) világával, amely élmények meghatározóak lettek számomra. 1993-ban a Ki mit tud? döntőse voltam, majd hivatásos előadóművész és pedagógus lettem. 1995 óta dolgozom gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztállyal prózai és nonverbális színházi területen egyaránt. 12 éven át voltam a Madách Imre Gimnázium drámatanára, 20 éven át a Mimage Pantomim Színház és Stúdió művészeti és képzésvezetője; hosszabb ideig dolgoztam többek között a Filadelfia Ház értelmükben akadályozott fiataljaival színházpedagógusként, a magyar műkorcsolya és jégtánc válogatott, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola, a Színház és Filmművészeti Egyetem, valamint a Momentán Társulat nonverbális színész- és mozgástrénereként, pantomimtanáraként. Mint előadó, rendező, szakértő vagy író megfordultam többek között berlini, bécsi, isztambuli, limassoli, strasbourgi, washingtoni, zürichi fesztiválokon, Budapesten a Komédiumban, a Centrál, a Kolibri, Madách, a Merlin, a Thália és a Vígszínházban. Lélekmadár előadásommal, amelyet Kecskés Karina színművésszel jelenleg is játszunk alsósoknak, már csaknem 250 hazai iskolában jártunk országszerte. Az utóbbi években kiemelten fontosnak tartom a színházpedagógia sokszínű eszköztárát felvonultató élménygyűjtő csoportok indítását minden korosztály számára.